KERTVÁROSI (XVI. ker.) POLGÁRMESTER KLUB
mottó: "Találjuk ki együtt!"
MEGHÍVÓ
2007. ápr. 19. (csütörtök) 18h - Maconkai Galéria 1163 Batsányi u.28.-32.
mottó: "Találjuk ki együtt!"
MEGHÍVÓ
2007. ápr. 19. (csütörtök) 18h - Maconkai Galéria 1163 Batsányi u.28.-32.
Áprilisi klubprogramunk meghívott előadója:
dr. Szanyi Tibor (országgyűlésiképviselő, a Policy Network magyar képviselője)
Előadása:
Magyar illúziók és realitások az Európai Unióban - címmel
Előzetesen ajánljuk szíves figyelmetekbe az előadó témábavágó, izgalmasközéleti cikkét, valamint az előadó honlapját (www. szanyi.hu,címre kattintva)
Egy segélyre éhes politika
Alighanem kimondható: a magyar politika elbutult. Nemcsak az elit, hanem maga a politika médiástul, intézményestül, mindenestül, s melléktermékként húzza le magát a népet is. Az ígéretes feltörekvő demokrácia képe helyett a múlt század fejlődő országainak szintjére zuhanunk vissza, ahol a polgárság helyett rivális klánok igazgatnak,többnyire külföldi könyöradományok igézetében. Ez jelenleg az egyetlen látható vízió, ennyit kínál a politika.Nem tudok tovább a lojalitás köpönyege alól üzengetni. Magam is hazánk európai integrációjának egyik robotosa voltam, vagyok és leszek, ámtalán pont ezért illő, hogy határozottan felemeljem a szavam: megállj,mert zsákutcába kerültünk! Először is, elönt a szégyen, amint a csapból is az európai pénzekfeletti befolyás körüli huzavona, esetenként marakodás folyik. Mintha ez lenne a boldogulásunk egyedüli eszköze. Már recseg-ropog a gerincünk,pillanatokon belül tán törik is, mert megfeledkezünk arról a legalapvetőbb igazságról, amely szerint minden nemzeti öntudat alapja a nemzeti teljesítmény. Amit nem tud pótolni sem retorika, sem szimbolikusakciózás, a külföldi adományok hajszolása pedig végképp nem.Másodszor, gondoljunk a tényekre. Tény, hogy miközben soha nem látott tömegek lepik el a felsőoktatást, a magyar emberek szinte minden mérhető relatív intellektuális mutatója romlik. Tény az is, hogy a magyar lakosság 5-10 (!) százalékát kitevő cigányság Európában elképzelhetetlennek tartott apartheiddel, tehát szinte teljes kirekesztéssel szembesül, amire a potenciális válasz egy rettenetes demográfiai bomba, azaz egy képzetlen, hovatovább milliós tömeg kérdőjelezi meg bármiféle szociális, egészségügyi, nyugdíj-,versenyképességi, oktatási stb. reform lényegét. S az is tény, hogy a saját akaratunk finanszírozásának rovására az EU-pénzek folyósítási alapjait szolgáló nemzeti önrész biztosítása gyakorlatilag lenullázza a kormányzati mozgástereket. Harmadszor pedig tegyük tisztába: az EU-pénzek tényleges definíciója a"segély" szóval adható meg. Az ENSZ szakosított ügynökségei kimeríthetetlen példasort tudnak mutatni arra, miként lehet a segélyekkel szinte földrészeket tönkretenni. S ebben az EU is ludas. Hanem is túl bevallottan, de az EU is rádöbbent arra, hogy az ingyenesen vagy nyomott áron biztosított élelmiszer a rászoruló országokban irgalmatlan károkat okoz, elsősorban a helyi élelmiszer-termelők ellehetetlenítésével. Nem véletlen, hogy amennyire csak tudott, Kína mindig is ellenállt a kísértésnek. Jószerivel semmit sem fogadott el, a tudást, a szakértelmet kivéve.De ugorjunk haza! Itthon (is) a segélyek elosztásával foglalkozunk.Főleg. Azért hoztam az afrikai szálat, hogy szemléletesebb legyen a kép.Amint a segélyt osztó teherautó alatt tapossa egymást az éhező lakosság,úgy nyomul a magyar elit az EU-pénzek gőzében. Jelentősen megfeledkezve arról, hogy dolgozni, alkotni kéne! S hogy legyen cirkusz is, szónokol,kordont bont, gyurcsány orbánoz. Bármi is legyen, csak tökmindegy legyen!Ehhez képest íme néhány megfigyelés (mondhatnám elv), ami talán más színbe helyezi a lehetőségeinket. Legyen igényünk a tudásra, teremtsük meg az ész becsületét, és adjunkmeg minden könnyítést az innovációnak. Fontos, hogy gyorsan lehessen cégeket bejegyezni, de még fontosabb, hogy ezek a cégek zökkenőmentesen működhessenek! Elvégre a bejegyzés egyetlen műveletsor, nem különösebben számít, hogy az egy órába, egy napba, vagy akár egy hétbe telik, sokkal érdekesebb az, hogy a bejegyzést követő száz és száz napokban milyen közegben lehet dolgozni. Az ír "csoda" sem abban áll, hogy milyen ügyesen használták ki az európai segítséget, az csak következmény,ugyanis előtte okosan kitalálták, milyen országot is szeretnének? Szakítsunk azzal a gondolkodással, hogy az EU-pénzek mindent megoldanak!Ugyanis nem. Ezek a pénzek éppen azért korlátosak, hogy az efféle hiedelmek ne tudjanak mélyre hatolni. Az EU-pénzek felső határa az adott ország nemzeti össztermékének kevesebb mint 4 százaléka, vagyis legalább 96 százalékban nyitva hagyja azt a kérdést, hogy mit is produkál az ország maga? A hangsúlyt tehát a saját teljesítményre kell helyezni, s a külső segítséghez akkor szabad nyúlni, ha már az utolsó simításunknál, a kiegészítéseknél tartunk.A külső segítség mindenki által elérhető kell legyen! Ilyen az iskola-és képzési rendszer, a közigazgatás, a kockázatitőke-alapok, a ténylegesen szükséges infrastruktúra, kevésbé az eseti pályázatok alapján osztogatott források. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az EU-pénzek leginkább közvetetten érvényesülnek, az egyéni haszon ritkán érhető tetten. 2004-2006 között sok százmilliárd forint lett felhasználva, mégis lasszóval kell fogni olyan embert, aki hittel képes vallani, hogy ő bizony most ettől boldog.A 2007-2013 közötti fejlesztési periódusunk legnagyobb kérdése, hogylesz-e elégséges számú alkalmas pályázó? Ma azt látom, hogy a"segélyhez" még az erősek és a nagyok közül is jószerivel csak azok férnek majd hozzá, akik képesek a korábbi hasonló műveletekkel elszámolni. Márpedig ez nem egyszerű, hiszen megannyi adminisztratív bukkanó került a rendszerbe, és gyakorta a korábbi bankgaranciákhoz felhasznált jelzálogok feloldása okozza a legnagyobb fejfájásokat. Ezért is gondolom, hogy fordulatra van szükség, és az EU-pénzek megszerzéséhez szükséges bankgarancia helyett éppen hogy a normálhitelek fedezetét elősegítő bankgaranciákra kellene szánni az európai pénzek nem kis részét.Európai pénzt csak európai célokra! Ezek között jól kell tudni szelektálni, mert túl sok a délibáb. Vízgazdálkodás, energia,(élet)biztonság. Három olyan terület, amelyek bizonyosan az elsőbbségi területek közé tartozhatnának. Ha majd a vizeinket nemcsak elfolyni hagyjuk, hanem kihasználjuk, akkor beszélhetünk majd tranzitról,logisztikai központokról és effélékről. Addig csak álmodozunk. Ha majd idehaza tudjuk előállítani az általunk felhasznált energia legalább felét, az majd meghúzza az összes innovatív ágazatunkat, addig csak összevissza osztogatjuk a kutatási, fejlesztési forrásokat, s ha majdvalóban számolunk az éghajlatváltozás, az élelmiszerbiztonság és a modern anyagok használatának kihívásaival, akkor talán elmondhatjuk,hogy európai fejlődési pályára álltunk. Addig marad a mai valóság.Például az, hogy a lakótelepeinken akarva-akaratlan durván kétmillióhonfitársunk ontja a meleget a vaksemmibe, ámde méregdrágán.Komoly kételyeim vannak tehát az olyan projektek értelmét illetően, minta 400 milliárd forintot kóstáló 4-es metró, amelynek "elszabadult"költségvetése alighanem azért szabadult el, mert valakik esetleg úgy gondolják, hogy hurrá, dől az EU-pénz számolatlanul. Ám - hogy konkrétabb, öszvérjellegű példát hozzak - ugyanide sorolom a 40 milliárdforintosra képzelt ferihegyi extra gyorsvasút dolgát is, amely az életszerűség szinte minden jellemzőjét nélkülözi. Képzeljük el: olyan jegyár keletkezik, amely hozzávetőlegesen azonos a taxi tarifájával.Erre az sem válasz, hogy az utas majd csak 1500 forintot fizet, mert 2000-et az állam hozzátesz. Miből is? Amikor alig találunk arra pénzt,hogy a ferihegyi repülőtér mellett most is ott húzódó, ámde normál vasútvonalra egy megállót építsünk. Arról nem is beszélve, hogy(bármennyire is ellentmondásos a megítélésük!) "a" kisvállalkozót megtestesítő magyar taxis üzletét rontjuk le, amúgy bizonyosan külföldieknek juttatandó koncesszió érdekében. S ennek a szupervasútnak szinte éjjel-nappal 10 percenként kellene járnia, hogy időben versenyképes legyen az autóval, ami nem is feltétlenül taxi, hiszen minket, magyarokat leginkább a család, a rokonok, az ismerősökhoznak-visznek. Ha ezen a vasúton egy évben 3 millió utas lesz, akkorazt mondom: inkább toldjuk meg a 3 millió magyar nyugdíjas juttatásait ebből a támogatásból, vagy bármi mást, mintsem kedvezzünk az egyébként zömmel külföldi turistáknak! Ráadásul szinte egyetlen olyan repülőutat sem tudok elképzelni, amely mögé bármilyen méltányossági szempont költözhetne.Vegyük tudomásul, hogy a rászorultság kérdése nem fekete-fehér kategória. Eltérő szintek, eltérő élethelyzetek vannak. Egy jómódúcsalád is lehet rászoruló, ha a gyerek életmentő műtétje csak egy másik kontinensen végezhető el. És nem biztos, hogy fűtéstámogatásra rászoruló az a kisnyugdíjas, akinek esetleg tetemes vagyona van. Magunk alól lökjük ki a sámlit, ha csak a fejlesztések igézetében élünk, és megfeledkezünk a szolidaritás igen kényes egyéni vagy csoportos (tehát nem általános!) vonzatairól. Kormány és ellenzék sok ponton közös felelősséget visel a dolgaink félreértelmezésében. A legkevésbé sem vagyok biztos abban, hogy okospénzköltés-e a vállalkozási támogatások kialakult rendszere, ideértve az újsütetű vidékfejlesztési programjainkat is. Mert ezekből az adott célcsoportoknak csak töredéke, alig néhány, egy számjegyű százaléka részesül. Ugyanis mi van a maradék kilencvenvalahány százalékkal? És az ellenzék ugyanitt zuhan tévedésbe, amikor azon kesereg, hogy ezek atámogatások szerintük magas, 70-80 százalék önrészt feltételeznek.Kérdem én, az a kilencven- valahány százaléknyi vállalkozás, amely kimarad a manna osztogatásából, az hány százalékos önrésszel fejleszt?Megmondom: 100! Persze hallom a replikát is, hogy sok kezdeményezés épp azért valósulhat meg, mert ott a kiegészítő támogatás. Talán. De tegyük akkor hozzá azt is, hogy ezeket a projekteket a vállalko zónak kell előfinanszíroznia mindenestül, s ha ez sikeres, akkor jön az EU-pénz is. Ha pedig nem, akkor vissza a babaruhát! Ez a megoldás rondább, mintegy némely ordas szerencsejáték. Szerintem sokkal egyszerűbb lenne azt mondani, hogy ha valaki valami jövedelmezőt csinál, az kapjon valamilyen jutalmat. Hasonló lenne az eredmény, csak kicsit humánusabban elérve. De ebben az esetben is megmarad a kérdés, tudniillik, hogy mire jó ez az egész?Mindig van korrekciós lehetőség. Érdemes lenne újra átgondolni, mit is csinálunk az EU-pénzek égisze alatt? Végtére is a magunk pénzét költjük,úgymond az európai adófizetőkét, amint mi magunk is azok vagyunk.(NÉPSZAVA 2007 márc. 2.)
